HTML

A-Z Informatika

Biztosítjuk az Ön számára a webes jelenlétet: dinamikus weboldalakat készítünk, facebook alkalmazásokat fejlesztünk, de ránk bízhatja arculatának megtervezését is.

Friss topikok

Hosszú idő után ismét volt JoomlaDay Budapesten, ezúttal egy egészen új, friss és lelkes csapatnak köszönhetően, és talán lesz új egyesület is, komoly célkitűzésekkel.

Mivel mi továbbra is a legjobb és legfelhasználóbarátabb nyílt CMS-nek tartjuk a Joomlát, természetesen azonnal regisztráltunk és tűkön ülve vártuk, hogy milyen lesz a nagy nap. Az eredmény kicsit felemás lett, de végső soron nagyon tetszett minden – erről szól ez az írás.

likejoomla.jpg

A közösség összefogására jellemző, hogy a mindössze egy hónapja hirdetett rendezvényre közel százan voltak kíváncsiak – elsősorban fejlesztők, másodsorban oldalgazdák-, és a rendezvényt rengetegen támogatták, többek között az OSM maga is adott rá pénzt – idehaza egyáltalán nem megszokott módon egy kérdés nélkül, így aztán a színvonalra nem lehetett volna panasz.

A rendezvény a budapesti Hotel Platánus-ban egy meglehetősen nagy teremben lett megtartva, az előadások sokszínűek és érdekesek voltak – mégis sok mindenen látszott, hogy ez egy „első” Joomla Nap: a hangosítás szinte végig rossz volt, amit végül csak a mikrofonok nem használata oldott meg.

A rendezők az egyetlen nem magyar nyelvű előadáshoz nem hívtak tolmácsot, ezért a Joomla Nap végül kétnyelvűvé vált: Vic Dover előadását végül a kérdést feltevők fordították a nagyközönségnek – amolyan családias módon.

Az első érdemi előadást Rigó Tamás tartotta, aki főként az egyedi modulfejlesztés buktatóiról beszélt két valós példán keresztül.

Szó volt a Joomla felépítéséről, arról, hogy miképpen lehet megvalósítani egy konkrét felhasználói igényt Joomla segítségével, majd - véleményem szerint – egyfajta fejlesztői mazochizmusról tanúbizonyságot téve bemutatott egy Joomla alapú, egyedi moduloktól és komponensektől hemzsegő megoldást arra, hogyan is szolgáljunk ki egy teljes mértékben egyedi igényt kedvenc CMS-ünkkel.

Minimális kitérőt tett a szokásos „Joomla és a biztonság” téma irányában, illetve némileg ehhez kapcsolódva szó volt az admin felület által nyújtott „sablonizált” kényelmi funkciókról – amik miatt mi magunk is a legfelhasználóbarátabb CMS-nek tartjuk a Joomlát.

(értékelés: 8/10, mert nem tért ki arra, hogy egy ilyen feladathoz miért a Joomlát választotta, és mert a laikusok számára nem volt elég alapos néhány dolog magyarázata)

A második előadást Csontos Balázs tartotta. Ő nagyon felkészülten és lelkiismeretesen körüljárta a Joomla 3.1 és az előző nap megjelent 3.2 újításait: mindvégig látszott, hogy mindenkinél jobban képben van Joomla téren.



3.1 ügyben beszélt a cikkeken belüli verziókövetésről, és a nemrégiben bevezetett komoly hiányosságot pótoló címke kezelésről. Az előző este napvilágott látott 3.2 kapcsán szó esett arról, hogy a beépített Joomla App Store segítségével már az internetről közvetlenül is telepíthető lett néhány csomag, illetőleg, hogy végre tisztességes forráskódkezelő került az admin felületre.


A legnagyobb változást a modulok duplikálásának (és a duplikátum template-hez rendelésének) a lehetősége jelenti – erről elég sok szó esett. Ez gyakorlatilag lehetővé teszi azt, hogy a továbbiakban ne kelljen az eredeti modulokat hekkelgetni, ha valami a szokásostól eltérő dolgot szeretne velük művelni az egyszeri halandó.

(értékelés: 9/10, mert már Balázs tényleg nagyon képben van, előadóként még van hová fejlődnie: az előadás elején egy kis bakit vétett, majd ezen összezavarodva kissé elbizonytalanodott. Kár érte, a nap egyik legérdekesebb előadása volt az Övé.)

Kávészünet következett, volt süti, kávé és hostess lányok. A catering rész nagyon apró volt (nem a kaja, hanem a hely...), talán épp azért, hogy ismerkedjünk egymással. :)



A harmadik előadást Tóth Csaba tartotta és a Virtuemart bankkártyás fizetési lehetőségeiről volt szó – cége OnlinePay nevü szolgáltatását mutatta be, ami több magyar bank rendszerével is kompatibilis. Fejlesztői szempontból sajnos nem volt túl érdekes, érdeklődői szempontból pedig eléggé PR szagú előadás volt, ezért sok mindent nem jegyeztem fel: a jegyzetemben ennyi áll csupán: „juj de csúnya modul”.

Ennek ellenére ajánlom ajánlom a céget, mert szolgáltatnak havi díjas konstrukcióban is, ami egyrészről remek üzleti magatartás, másrészről pedig lojális gesztus a hazai – webes - kisvállalkozások irányába.

(értékelés: 7/10, mert az előadás kissé száraz volt és PR szagú, az előadó pedig harapott a neki nem tetsző kérdésekre: amikor megjegyeztem, hogy az „egyik” bank szóba sem áll az emberrel addig amíg fel nem mutat egy bizonyos mértékű kártyás forgalmat, akkor nem megerősített ebben, hanem rákontrázott, hogy bezzeg, a „másik” bank... )



Lakatos Gabriella, CeM Marketer előadása számomra a nap legrosszabbja volt. Sajnos a marketingre érzéketlennek születtem - kifejezetten bosszantanak például a TV Shop hirdetések – és ez az előadás leginkább egy ilyenre emlékeztetett. Kicsit csalódottan vettem tudomásul, hogy nem jelent meg az előadás felénél Horst Fuchs sokatmondóan bólogatva.

Főleg a keresési trendekről és a Google működéséről volt szó, rengeteg ismétléssel és apró betűs diavetítéssel. Néhány hasznos – inkább elkapott – megjegyzést leszámítva sajnos -számomra- unalmas lett a végeredmény, és megerősített abbéli meggyőződésemben, hogy ezen a téren senki (tényleg az égvilágon senki) nem tud semmi biztosat. Az előadást még a felénél beiktatott ebéd sem tudta megmenteni.

Hozzá illik tennem, hogy ez az előadás szólt leginkább az weboldal üzemeltetőknek: az előadáson és az előadón is az látszott, hogy laikus kisvállalkozókkal dolgozik 15 éve.

(értékelés: 5/10 – A kevesebb több lett volna: ha csak a keresési trendeket mutatja be sallang nélkül akkor 25 perccel lerövidült volna az előadás, amit egy-egy kiragadott téma kivesézésére lehetett volna fordítani.)



Ezután kicsit féltem a következő SEO tartalmú előadástól, de a félelmem alaptalannak bizonyult. Komáromi Zsombor felkészülten érkezett, rövid volt és lényegre törő: az ő előadásából többet tanultam a SEO-ról, mint az elmúlt két évben összesen beleérve a fizetős tanfolyamokat is.

Némileg -lazán- kapcsolódott Lakatos Gabriellához, de gyökerénél ragadta meg a témát: konkrét eszközöket és megoldásokat mutatott, amik nem csak az oldalgazdák, hanem a fejlesztők munkáját is megkönnyítik.



(értékelés: 9/10 – a nap legjobb előadása, és csak azért 9, mert túl rövid volt, mindenféle bemutató nélkül. VISSZA, VISSZA!)

Szilágyi Zoltán előadása következett, aki az Artisteer template szerkesztő szoftvert mutatta be. Bár elismerem az Artisteer érdemeit, a programot soha nem szerettem, és Zoltán előadása sem győzött meg arról, hogy szeretnem kellene.

Minden további nélkül elismerem, hogy Zoltán helyében a „több mint kétszáz” 1.5-ről 2.5 – re migrálandó oldalnál én magam sem tétováznék hozzányúlni egy ilyen eszközhöz, de mivel sajnos (szerencsére?) nem kezelünk több száz Joomla alapú oldalt, ilyen problémánk nincsen.



Zoltán becsületére legyen mondva, beszélt a néha több megás CSS fájlokról, de arról például nem esett szó, hogy már az Artiseer-generált HTML kód láttán is öngyilkos pengét ragad bármely valamire való fejlesztő (pedig akkor még nem is látta a CSS-t)

(értékelés: 7/10 számomra érdektelen téma, pró és kontra. Az előadás bemutatta, hogy létezik ilyen szoftver, de nem győzködött – és valahol mélyen úgy éreztem, hogy az előadó sem a rabja ennek az eszköznek.)



Utoljára jött a Nagy Hal: Victor Dover, az OSM-től. A 4.0-ás Joomláról beszélt, és valójában semmit nem mondott, de azt elképesztően szórakoztatóan és gyakorlottan.

Beszélt arról, hogy érdemben fog megváltozni a kiegészítőkezelés és az egész Joomla elmegy valamilyen elképesztően komplex irányba, ahol majd mindenki egyedi modulokat definiálhat magának.

Megemlítette, hogy az eddigi szabályozás még erősebb lesz, gyakorlatilag „katolicizált” módon lesznek majd írhatóak kiegészítők és a keretrendszer teljes működése is elmegy majd egyfajta szabványosított irányba. (Mindezt gondosan ügyelve arra, hogy még véletlenül se legyen kimondva a szabvány szó)

Szó volt arról, hogy a Joomla csapatból egy ötven fős gárda dolgozik az E-Bay-nél egy egészen új szemléletmódon működő alap projecten, ami a központosított, kétirányú adattovábbítás a célja, gyakorlatilag minden eszközre és eszközről. Ez lesz a szíve a 4.0 Joomlának, és gyakorlatilag mindeggyé válik, hogy milyen eszközről nézed, adminisztrálod vagy fejleszted az oldalt.

Végül arról volt szó, hogy mindez persze csak terv, és majd még meglátjuk. 2016 még nagyon messze van.



(értékelés: 8/10 Remek összefoglalása volt az eddig csepegtetett információknak, de semmi több. Vic Dover nagy arc, nagyon amerikai, végig tweetelte a rendezvényt, de a témaválasztás talán kissé korai volt még.)



Végül egy kötetlen beszélgetés következett (moderálta Kovácsházi Gábor, az ötletgazda) a hazai Joomla tennivalókról. A rövid távú tervek teljesen rendben vannak, senki sem akarja a világot megváltani, és ez talán így jó.

Vic Dover itt szót kért, és mindenkit a támogatásukról biztosított.

Végső soron jó kis rendezvény volt a megújult JoomlaDay Hungary, ami szinte teljesen a közösségi szabályoknak megfelelően szerveződött. Nem mozgatott meg annyi embert, mint a lengyel Joomla Nap fog (valószínűleg), és nem volt gigantikus, három napos, több helyszínen zajló, mint a World Conference, de a miénk volt.


Végre megint fent vagyunk a Joomla Nemzetközi térképén, és ez nagyon sokat számít.

Címkék: konferencia híres cms joomla joomla nap

2 komment

Mivel a számítástechnika rohamléptekkel fejlődik elkerülhetetlen, hogy időnként olyan innovációk jelenjenek meg a piacon, amik ugyan látványosak és ígéretesek is, elterjedésüket azonban valami meggátolja, így aztán szépen lassan eltűnnek a süllyesztőben, esetleg valami más, sokkal népszerűbb eszköz ihletőévé vállnak.

Ilyen eszközökből gyűjtöttünk most össze egy csokorra valót, a teljesség igénye nélkül. Közös jellemzőjük, hogy, bár mindegyik megjelent a piacon – némelyik a mai napig kapható – nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.



Ma három eszközt mutatunk be.



Szólj hozzá!

magyarinformatikus.jpg



Neumann János nevét mindenki ismeri szerte a világon – ő a számítástechnika Puskás Öcsije, az ember, aki megteremtette a számítástechnika alapjait, akiről idehaza utcát és főiskolát is elneveztek.



Hogy pontosan mivel is érdemelte ki ezt a világhírt, azt már szerintem kevesebben tudják, mint ahogyan arra is mérget vennék, hogy a blog tízből kilenc olvasója nem tudna mondani még két olyan magyar (származású) nevet, akik jelentős szerepet vállaltak a informatika alakulásában, holott lehetne.

Címkék: microsoft szoftver magyar intel számítógép híres informatikus

Szólj hozzá!


Tízből kilenc esetben a fenti reakciót tapasztalhatja az ügyfél, ha a megkeresett informatikai vállalkozással Joomla (Wordpress, Drupal) honlapot szeretne készíttetni.

De miért? Valóban ennyire gáz ezekkel a CMS rendszerekkel dolgozni? Valóban feltörnek 10 Joomla (Wp, Drupal) oldalból kettőt? Tényleg ennyivel biztonságosabb más, egyedi fejlesztésű motorral dolgozni? És vajon megéri e a sokszor tízszeres ár szorzó az egyedi fejlesztésért?

A rövid válasz a fenti kérdésekre egyértelműen az, hogy nem, de mint minden érmének, ennek is két oldala van. Az alábbiakban megkísérlem néhány bekezdésben, a laikus oldalgazdák számára is érthetően összefoglalni azt, hogy hogyan is működik az ilyesmi.

Amennyiben rögtön nagyvonalúan továbblépünk azon - az egyébként egyáltalán nem érdektelen - tényen, hogy a fejlesztőnek a saját rendszerét anyagilag sokkal jobban megéri értékesíteni, mint bármelyik "nyílt forrású" CMS-t, azt tapasztalhatjuk, hogy a webfejlesző cégek továbbra is gyanakvóak az ilyen oldalakkal szemben. Ez a gyanakvás sok lábon áll, és az esetek többségében meghatározhatatlan, a fő építőkövei mégis ugyanott gyökereznek:

Szólj hozzá!

A számítógépeket lehet szeretni és nem szeretni. Ez tisztán fekete-fehér dolog, és ahogyan tapasztalom, kőbe van vésve. Van az az emberi archetípus, aki zsigerből utál mindent aminek billentyűzete és kijelzője van (érdekes módon ezeket az embereket a számítógépek sem szeretik túlzottan (erről a jelenségről majd egy későbbi bejegyzésben fogok írni)) – abban viszont még ők is egyet értenek, hogy a számítógépek gyönyörű eszközök.

gyuru.jpg



Persze nem az asztal alatt porosodó szürke dobozra kell itt gondolni, hanem azokra a kiegészítőkre, kiöntött nyáklapokra, diódákra és egyéb limlomokra, amik a számítógép belsejében lapulnak láthatatlanul. Nem kell különösebb szépérzék ahhoz, hogy egy merevlemez belsején elámuljanak a computerszkeptikusok. (ha még nem láttál volna, oldalunkon illusztrációi között találsz egy képet egy szétszedett merevlemezről. )



Egy szó, mint száz, természetesen nem kellett hozzá sok idő, hogy az iparművészek és a hobbiszépészek és ékszerkészítő vállalkozások felfedezzék az ebben rejlő lehetőségeket, és elkezdjék önteni az alkatrészekből készült tárgyakat – amiknek egy részét egy kis kézügyességgel és egy maroknyi szerszámmal - akár odahaza is el lehet készíteni.



gyuru2.jpg



A témának azóta rengeteg rajongója lett, akik érdekes módon nem elsősorban a „kocka” társadalomból kerülnek ki. Ennek legjobb példája, hogy a világ egyik legnagyobb online piacán, az ETSY-n saját aloldal foglalkozik a számítógép alkatrészből készült ékszerekkel és használati tárgyakkal - órákkal, noteszekkel, de találni olyan oldalt is, ami kifejezetten csak ilyen termékek forgalmazásával foglalkozik.



Azoknak pedig, akik saját maguk szeretnek elbíbelődni a használati tárgyaik elkészítésével jó pár tutorial áll a rendelkezésére.

nyaklanc.jpg

Címkék: szépség számítógép ékszer hardware alkatrész webáruház iparművészet

Szólj hozzá!

Mátol van hivatalos blogunk is. Néha, mikor már nem találunk más feladatot magunknak, azért csak csak írunk majd ide is valami szakmait vagy vicceset.


Addig is jelölj minket a Facebookon vagy kövess a Twitteren.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása